2011. november 28., hétfő

Bögrés, mikrós süti

Kép nincs, mert elfelejtettem fotózni, de annyira egyszerű hogy senki sem tudja elrontani.
A suliban a gyerekkel technika órákon szoktam csinálni, de egy internetes barátnőm hívta fel a figyelmemet hogy tegnap megcsináljam gyermekeimnek és postoljam le.
Köszi Lili! :-)

Hozzávalók:

- 1 fél literes bögre
- 4 csapott evőkanál kukoricaliszt
- 2-3 evőkanál cukor/xilit
- késhegynyi szódabikarbóna
- 2 evőkanál főző kakaópor
- csipet fahéj
- 1 tojás
- 2 evőkanál olaj
- 4 evőkanál tej

A száraz hozzávalókat belemérem a bögrébe és jól összekeverem. Ráütöm az egész tojást.
Következnek a nedves összetevők.
A végén az egészet jól összekeverem. Egy folyós masszát kapok.
Beteszem a mikrót és 3 percig "sütöm", majd még 1 percig bent hagyom.
Ki is önthetem, de akár kikanalazhatom a bögréből is. Fiúk utóbbit választották.
Isteni az illata, és csodás az íze!
Azonnal fogyasztható!!! Ne is tegyétek el másnapra!

2011. november 17., csütörtök

Kifőztük karácsony 2011




A Kifőztük csapata a csatlakozott bloggerekkel együttműködve idén is elkészített egy karácsonyi különkiadást, mellyel adományokat gyűjtünk két gyermekotthon javára.

Az idei akcióról mindent információt megtaláltok ezen az oldalon http://www.karacsony.kifoztuk.hu/.


Segíts, hogy segíthessünk!

2011. október 28., péntek

Kifőztük karácsony jótékonysági különszám



Az idén újra megjelenik 82 blogger összefogásával a kifőztük magazin, karácsonyi különszáma!
Figyeljétek a kifőztük karácsony oldalát!

2011. szeptember 18., vasárnap

Répatorta


Régen ki akartam már próbálni, tegnap vendégeink voltak, itt volt az alkalom.

Hozzávalók:
- 3 közepes répa (vagy 2 nagyobb)
- 4 evőkanál cukor
- 2 evőkanál olaj
- 2 tojás
- kávéskanál fahéj
- egy marék mazsola (elhagyható)
- késhegynyi szódabikarbóna
- 1 evőkanál GM zsemlemorzsa (elhagyható)
- fél literes bögre darált GM corn flakes

A répát lereszelem apró sajtreszelőn, hozzáadom a cukrot, a fahéjat, a szódabikarbónát, a mazsolát majd jól elkeverem.
Majd jöhet a tojás és az olaj..... keverés. Majd a darált corn flakes. A GM zsemlemorzsát csak állag javítónak adtam hozzá, elhagyható. Sűrű, de önthető tésztát kell kapnunk.
Kiolajozott formába öntöttem. (pite forma).
5 percig nagy lángon, majd még további 15-20 percig kis lángon sütöttem.
Porcukorral megszórva tálaltam.

2011. augusztus 18., csütörtök

Mákos-meggyes szelet

Eredetileg tortaként olvastam, de most egyszerűen tepsibe készítettem el.
Vendégeknek készült. Párom mondta hogy a mákos sütiket vagy nagyon szeretik vagy utálják, így bátor vagyok, de annyira ízlett nekik hogy még csomagoltam is. :-)

Hozzávalók:

- 15 dkg margarin+ kicsi a tepsi kikenéséhez
- 15 dkg porcukor
- 4 egész tojás
- 4 dl tej
- 1 csomag vaníliás cukor (Haas)
- 1 csomag sütőpor (Haas)
- 10 dkg darált mák
- 5 dkg GM liszt (mix B)
- 1 citrom reszelt héja
- 20 dkg magozott meggy

A hozzávalókhoz annyit tennék hozzá, ha búzalisztből készíted akkor 2 egész tojás és 2 tojás sárgáját használj. A GM lisztek több nedvesítő anyagot igényelnek, ezért tettem bele 4 egész tojást.

Két tálat vettem elő. Az egyikben a margarint a porcukorral habosra kevertem, majd hozzáadtam a tojásokat és lassan a tejet. A másik edényben összekevertem a lisztet, a sütőporral és a vaníliás cukorral. A margarinos edénybe kevertem lassan a lisztes keveréket, majd hozzáreszeltem a citromhéjat is. Amikor egyenletes állagú lett kivajazott tepsibe öntöttem és megszórtam a meggyel.
Közepes lángon 40-45 percig sütöttem.
Kihűlve szeleteltem, porcukorral hintettem meg.

Kedves olvasóim

Nagyon szépen köszönöm az itt és más fórumon hozzám írt gondolataitokat!
Tegnap kicsit elhamarkodott post született az egyébként moderált komment után, csak meg akartam mutatni mennyi idióta, paraszt él kis hazánkban.
Persze a receptjeim nem tökéletesek, a sütijeim nem szépségdíjasak.
De talán kis logikával ki lehetett volna találni hogy a zselatinból nem szükséges egy merőkanálnyi egy pici joghurt tortához, de hát ehhez kéne egy kis gógyi és észt ugye nem adhatunk ha nincs!
Pl a sütiket aki ezután kritizálni szeretné annak üzenem hogy vegyen GM lisztet kilóját 1500-ért és próbáljon belőle mondjuk egy kelt tésztát csinálni.....ha szépen sikerül akkor elmegyek hozzá egy tanfolyamra! Biztos van aki sikér nélkül is tud keleszteni, de nem vagyok mesterszakács. Egy egyszerű háziasszony vagyok aki próbálja túlélni "betegségét" és próbál segíteni kicsiny keretei között.
Köszönöm hogy elolvastatok.
A blog nyitva marad, kommenteket csak regisztráltak írhatnak, így kivédem a nevüket nem vállaló egyéneket, illetve továbbra is moderálom.
Rájöttem hogy nem zárhatom be a blogot hiszen ha csak egy embernek is tudok segíteni már megérte. Aki valaha közelébe került ennek a betegségnek , az tudja hogy nem játék és mennyire nehéz ill. mennyire kétségbe tud esni az aki azt se tudja hogy mit is nézzen, mit is tegyen.
Nekik írom a blogot és nem célom versenyezni senkivel!!!

2011. augusztus 17., szerda

Csak gerincesen....

Ma kaptam egy NÉVTELEN!!!! hozzászólást.

Csak köszönni tudom!

"Köszönjük szépen a receptet!Azt hogy a zselatint milyen kanállal kell beletenni meg hogy a habtejszín mekkora kiszerelés azt szop...jam ki a kisujjamból? Mert kanálból van 3 féle habtejszínből meg 2 féle!Aki kiakarja dobni az egészet a szemétbe annak ajánlom ezt a csodálatos receptet!!Inkább aludtál volna eggyet, mint felrakj értelmetlenül valamit! "

Ajánlok neki egy főzőtanfolyamot és egy helyesírási szótárt ajándékba!
Teljesen korrekt, intelligens bejegyzés.
Ez kellett még a mai napra. Köszönöm szépen.
Remélem jól alszik ma este én köszönöm jól fogok!
Ez a hozzászólás döbbentett rá sok mindenre!
Szívesen beszélgetnék vele, de hát nem vállalta a nevét.
De örülhet, hiszen két nap múlva bezárom a blogomat, aki továbbra is szeretné olvasni kérem jelezze!
A kedves hozzászólónak üzenem elérte célját, de kívánom ez legyen a legnagyobb öröme!

2011. augusztus 4., csütörtök

Kefires kocka


Ez egy pogácsa szerű valami, minimális alapanyagból, ami éppen fellelhető volt a konyhámban.
Nem is fűztem hozzá sok reményt, mert 100 %- ban kukorica liszttel készült (ez volt csak itthon).
De nagyon fini lett.
Melegen még érződött rajta a savanykás kefir íze, de amikor kihűlt isteni lett!
Órák múlva is puha maradt, nem lett porhanyós, mint a pogácsáim zöme.

Nehezen volt nyújtható, vagyis inkább sehogy sem, így maradtam az anyósom féle pogácsa alaknál, egyszerű kockákat formáztam, vagyis vágtam, ahogy jött, nincs sallang se.

Hozzávalók:

- 250 gramm kukorica liszt+picit a tepsibe szórni
- 1 doboz kefir
- 2 dkg élesztő
- pici cukor
- csipet só
- 1 deci meleg tej
- reszelt sajt (ízlés szerint) a tésztába is és a tetejére is
- tojássárgája a kenéshez


Egy tálba halmoztam a lisztet, a meleg cukros tejben felfuttattam az élesztőt.
A lisztet megsóztam, hozzáadtam a szoba hőmérsékletű kefirt és a felfuttatott élesztős tejet.
Reszeltem bele kicsit a sajtból, majd összedolgoztam.
Félretettem, majd egy óra múlva kiterítettem, nyújtani nem lehet, vagy én nem tudom, a lényeg ugyanaz. Így csak lapogattam. Megkentem tojássárgájával a tetejét, szórtam rá reszelt sajtot.
Kisütöttem.
Elfogyott!!!

2011. július 25., hétfő

Krumplis lángos


Múlt héten nyaraltunk....igen-igen strandoltunk is !!! Szerencsénk volt! :-)
A fiúk lángost ettek minden nap. Szigorúan sajtosat, tejföl nélkül.
Annyira megkívántam, hogy nekiláttam én is itthon.
Pici adagot terveztem, mert igazán még sohasem sikerült.
Több receptet megnéztem, végül egy nagyon egyszerű módot választottam, anyukám receptjét.

Semmi más nem kell hozzá, mint liszt, élesztő, pici cukor, sós víz, reszelt nyers burgonya.

Most 250 gramm GM liszttel dolgoztam (Emese kenyérliszt), fél csomag élesztőt morzsoltam el a liszt tetején. Pici cukrot szórtam rá és ráreszeltem egy közepes nyers burgonyát.
Majd langyos vizet megsóztam és addig adagoltam a liszthez míg sűrűbb nokedli tésztát nem kaptam. Fél óráig kelesztettem, nagyon szép lágy tésztát kaptam. Kis gombócokat formáztam, kis kukorica liszt segítségével és kilapogattam (jó nem tudtam úgy nyújtani mint az "igazi" lángost, de megtette így is).


Forró olajban kisütöttem.
Finom lett!!!!
Próbáljátok ki!

2011. július 23., szombat

Ajánló


Egy kedves barátnőm PILCHARD, nem régen egy új blogban szedte össze azokat a gluténmentes recepteket amelyeket eddig kipróbált!
Nagyon szuper, lapozgassátok!

GLUTÉNMENTES FINOMSÁGOK

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails