2010. december 16., csütörtök

Kocsonya V.K.F. 39. forduló


Életem első kocsonyája.
Pedig imádom, de eddig anyukám készítette minden karácsonykor.
De most mondtam hogy megpróbálom én.
Na jó vagy 5x csörögtem rá közben.....főleg ma amikor alig akart megaludni.
Már izgultam, de sikerült.

Amikor Gál Edith kihirdette a VKF 39. fordulóját, már tudtam hogy én is megpróbálom.

Először is vettem egy másfél kilónyi csülköt és két nagyobb lábat.
Megtisztítottam és tegnap délután fél 4-kor feltettem főni.
5 fej fokhagyma, só, bors kíséretében.

Tudom hogy sokan répát, babérlevelet más fűszereket is tesznek bele , én nem.
Vagyis anyukám, mert persze úgy csináltam ahogy Ő szokta.

Már este fele jó kis "kocsonya" szag volt az egész lakásba.
Fél 10 kor vettem le a tűzről.

Lefóliáztam és a párom levitte a garázsba. Nem mertem kint hagyni a teraszon....éjjelre jó kis mínuszokat mondott.

Reggelre már meg is kocsonyásodott picit.....bár nem tökéletesen.
Kivettem a húsokat. A csülökről levágtam a szín húst. Csak ezt tettem a tányérokba. Mi így szeretjük.
Leszűrtem, kiporcióztam.
Lefedtem, és kitettem az ablakpárkányra.
Jött az izgulás.....kis túlzással 10 percenként néztem. Egy óra múlva már kezdtem idegeskedni.....de a végén megkocsonyásodott.
Édesanyám felhívta a figyelmemet hogy mielőtt leszűröm szedjem le a zsírját, de úgy láttam nincs sok rajta, így hagytam.
Hiba volt mert maradt rajta, legközelebb körültekintőbb leszek.

Az íze kitűnő....a fiúk nem szeretik, így enyém az összes!!! :-))))

6 megjegyzés:

Gál Edith írta...

Jajjjjj, de ÖRÜLÖK!!!!!!! :))
Jöhetek én is? Csak egy kisebb tányérral kérek...:)))
Nagyon guszta!!!

Bianka írta...

Nagyon guszta és szeretem, viszont én sem készítettem még, de a VKF miatt rászánom magam :)

Anazar írta...

Mit nem adnék egy jó tányér kocsnyáért!!

Trichterwinde írta...

Na én nagyon szeretem :) Párom nem. Én sem csináltam még soha, csak Anyukám szokott. Mi tojást is teszünk bele.
Jaj Andi, képzeld a családos blogodba nem tudok már tök régóta bemenni, nem tudom mi lehet, elfelejtettem sztem, hogy hogyan mentem be...

Andi írta...

Köszi lányok... :-)

Hajni: Rosszalkodik a blogom...hol be lehet lépni, hol nem...új meghívók mentek ki, küldök neked is.
puszi

Chef Viki írta...

Bűnösen imádom :-) Mi is pontosan így készítjük, minimál stílusban! Karácsonyra Papa mindig főzött egy orbitális adagot, újévig ettük :-)

Rettentően megkívántam... Főzök is magamnak - ugyanis csak én szeretem :-DD

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails