2010. július 25., vasárnap

Töki pompos...vagy valami hasonló


Sohasem sikerült még az én lisztemből....bármilyen lepény féleséget készítettem.
Az alja leégett, a közepe nyers volt, vagy kiszáradt, ha kihűlt keménnyé vált.

De valahogy ezt most eltaláltam.

Tészta:

40 dkg GM lisztet és 4 evőkanál burgonya pelyhet pici sóval összekevertem. 5 dkg élesztőt felfuttattam 2,5 deci meleg tejben, amibe előzőleg pici cukrot kevertem. A liszthez adtam és jól kidolgoztam. Kis meleg vizet igényelt még.
Amikor összeállt olvasztott vajjal megkentem a tetejét és meleg helyen egy órán át kelesztettem.

Majd egy tepsit kivajaztam, liszttel megszórtam (ide elég a kukorica liszt is, ne pocsékoljuk a GM lisztkeveréket), egy centi vastagon szétterítettem a tésztát. Megszurkáltam és előmelegített sütőben (180 fok) kb 5 percig elősütöttem.

A feltét opcionális.

Az elősütött tésztát megkentem fokhagymás tejföllel, rápakoltam lila hagyma és paradicsom szeleteket, sóztam.
Majd rászóltam pirított, kockázott bacon szalonnát, vékonyra szeletelt füstölt kolbászt, gombát.

Visszatettem a sütőbe kb 15 percre.

A végén reszelt sajtot szórtam rá, és kicsit ráolvasztottam.

10 megjegyzés:

Raindrop írta...

Imádom! :)
Ezzel a kajával nem lehet betelni!
Gratulálok a sikerednek, nagyon jól néz ki.

Andi írta...

Én is imádom...ritkán csinálok sajna.
Köszi a dicséretet.

Adri írta...

Gyakran készítem én is a pompost, de én soha nem sütöm elő a tésztát.
Alacsonyabb hőfokon szoktam kb. 20-25 percig sütni. Így is szuperül átsül a tészta, és soha nem égett még el az alja.

Livi írta...

Gratulálok, hogy sikerült GM lisztből, gondolom nem egyszerű!
Nagyon jól néz ki! :)

Andi/cuki írta...

Nagyon guszta, én is mindig elősütöm kicst:-))

Éva írta...

Nálunk is ez a sláger kaja!mondjuk nálam nem a liszt a probléma, így mi 1:2 arányban keverjük a sima és a rétes lisztet, és 2-3 szem főtt krumplit morzsolunk a tésztába. aztán jöhet a laktózmentes fokhagymás tejföl,pirított császárszalonna és a liahagyma!Isteni!

Dia írta...

Korán reggel éhgyomorra ilyet nézni??? Ez kínzás! Csodás!

Névtelen írta...

Most találtam a blogodra...és már össze is futott a nyál a számban.
Meg tudnád írni, hogy milyen GM lisztet használtál? Nekem sem sikerült még soha normális lepénytésztát csinálnom, és a bejegyzésed elejét akár én is írhattam volna.
Köszönöm a válaszod!
Lívia

Andi írta...

Szia Lívia!
Örülök hogy rám találtál! :-)
Leggyakraban a Mix B-t használom, elég sok helyen kapható. Ezt BEIKER GM kenyérporából csináltam. Anyukám vette, bevallom nem tudom hogy hol. Kedvezőbb az ára 1 kg csak 980 Ft.
De a kenyérlángosnál szerintem a burgonya pehely a nyerő, attól lesz jó a tészta!

Névtelen írta...

Nagyon köszönöm a választ, ki fogom próbálni!
Lívia

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails