2009. november 18., szerda

Rakott hús


Ritkán csinálok, pedig rém egyszerű, jó szaftos. Nálunk ez a menő....
Kicsit sokáig sül, mert minden nyers benne, inkább hétvégi kaja.

Hozzávalók:

- 70 dkg pecsenye
- 1,5 kg burgonya
- 4 db közepes fej vöröshagyma
- 4 db nagyobb paradicsom
- 2 nagy doboz tejföl (mehet több is)
- 1 szál lecsókolbász (elhagyható)
- 2 evőkanál olaj
- ízlés szerint só, bors, ételízesítő
- 10 dkg reszelt sajt

Mint már írtam, minden nyers benne, így nem kell különösebb előkészület, csak össze kell állítani. Most én tepsibe csináltam, mert jobban elfért benne,de jobb tűzálló tálba.

Kis olajat öntöttem a tepsibe, és beleszeleteltem a burgonya 2/3-át. Sóztam, borsoztam.
A pecsenyét vékonyra szeleteltem, kicsit ki kloffoltam (nem nagyon), majd a burgonyára helyeztem, szépen sorba. Szintén ízesítés következett. Majd a húsokra helyeztem a szeletelt vöröshagymát és paradicsomot. Sóztam. Majd burgonya következett, nem baj ha csak ide-oda jutott. Beleszeleteltem a lecsókolbászt is. Majd a tetején szétterítettem a tejfölt. Kis vizet öntöttem alá, fóliával lefedtem, és betettem a sütőbe. Közepes lángon legalább másfél-két órára.
Mikor megpuhult levettem a fóliát, kicsit sütöttem még, az utolsó 5 percben rászórtam a sajtot, megvártam míg ráolvadt és kész is volt.

A család imádja!
Szívem szerint kicsit jobban megsütöttem volna, de a fiúk így szeretik és végül is Nekik készül. :-)

1 megjegyzés:

Belly írta...

Jól néz ki,jó pasiétel:-)Ez kell az én férjemnek is.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails