2010. január 10., vasárnap

Vietnami csirke


Az új szakácskönyvemben olvastam, nagyon megtetszett. Bevallom nem használtam minden fűszert, amit írt a recept, de így is isteni lett!
Ez egy pörkölt jellegű étel, de annyira de annyira más az íze....
Sült burgonyával és párolt rizzsel is kóstoltuk, mindenhogy kiváló!!!

Előző este be kell pácolni a csirke mellet:
Két nagyobb filézett csirkét kockára vágtam, beletettem egy tálba, kis olajat öntöttem rá, és a következő fűszereket szórtam rá:
  • frissen reszelt gyömbér (1 kávéskanál)
  • ázsiai citromfű (2 kávéskanál)
  • Bankok curry fűszerkeverék (3 kávéskanál, ebben is van gyömbér!!)
  • fahéj (3 kávéskanál)
  • cukor (1 evőkanál)
  • sűrített paradicsom (1 nagyobb konzerv, vagy 4 evőkanál)
  • 1 chili paprika( én kihagytam)
Jól összekevertem és állni hagytam egy éjszakán át.
Másnap úgy készítettem fel mint egy sima pörköltet. Vöröshagymát üvegesre pirítottam, bele a pácolt húst, úgy is pirítottam kicsit. Majd felöntöttem vízzel. Reszeltem bele 3 gerezd fokhagymát. Egy nagyobb szál sárgarépát apró kockára vágtam a pörkölthöz adtam. Sóztam borsoztam. Majd készre főztem.

A recept a páclébe halszószt is írt(2 evőkanál), és a pörköltbe csillagánizst(3 szemet), de én ezeket kihagytam.

11 megjegyzés:

mandy tarragon írta...

a halszósszal jól tetted, hogy kihagytad, borzasztó büdös :D (laktam fél évig vietnamival, tudom miről beszélek :D)

Chef Viki írta...

Ezt most elképzeltem fejben - s úgy látom, nagyon nekünk való :-))

Andi írta...

Mandy: És tényleg vietnámi jellegű?
Viki: Nagyon fini, próbáld ki!

Gizi írta...

Nagyon guszta!!! Kifogom próbálni!!:)Na persze akkor csakis így, halszósz nélkül.

trinity írta...

Ez nekem is nagyon tetszik én is rákattantam az ázsiai ételekre!!
Off: ha érdekel, nézz körül Starfokkernél ( Tejbegríz blog), ő nagyon sok keleti ihletésű ételt főz, már több mindent átvettem tőle-nagyon bevált!!!

Andi írta...

Köszi lányok!
Feltétlenül megnézem a blogot!

Névtelen írta...

Nagyon jól néz ki.
Gránátalma

Mónika írta...

Nagyon izgalmas!
Más! Egy egyszerű molekulát kell modellezni a lányomnak. Te melyiket javaslod, amit könnyű elkészíteni? Ping-pong labdákat vettem hozzá és szívószálat.

Rose Woods írta...

Ez nagyon jó. Annyiszor van, hogy keresek valami új ízt. Hát, most meg van. :-))))

Andi írta...

Szia Mónika!
Ha szervetlen kell a víz, ha szerves a metán. Írd be őket a wikipédiába, és ott oldalt kiadja a pálcika modelljüket!
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kezdőlap
Remélem menni fog.

Ottis írta...

Gusztán néz ki!Én is kihagytam volna a csillagánizst és a halszószt! Érdekes a fűszerezése, mindenképpen!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails